A vezető egészségügyi cégek a szívroham és stroke megelőzését célul kitűző kutatási és fejlesztési összefogásban vesznek részt

február 1, 2007

Amszterdam, Hollandia – A Royal Philips Electronics (NYSE:PHG, AEX:PHI)  összefogott az AstraZeneca, a Merck & Co., a BG Medicine, valamint a Humana vállalatokkal, hogy létrehozzák a High-Risk Plaque (HRP) – magas rizikójú plaque   Kezdeményezést, amely a szívroham elsődleges okaként megjelölt magas kockázatú plaque jelenséget vizsgálja, és annak megértését, felismerését és kezelését kívánja elmélyíteni. 

 

A HRP Kezdeményezés célja olyan fejlett technikák felfedezése és kifejlesztése, melyek segítségével azonosíthatják a szívroham kockázatával együtt élő személyeket, és továbbfejleszthetik a módszereket betegség folyamatának megfigyelésével, valamint a kezelésekre való reagálással kapcsolatban. A vállalatok elmondása szerint a magas kockázatú plaque ellátási ciklusának* megtervezése és optimalizálása során a HRP Kezdeményezés kiaknázza majd a biológia és a technológia adta lehetőségeket. Célja a megbetegedés gyakoriságának, a halálozás számának, valamint a szív – és érrendszeri betegségekkel kapcsolatos költségek visszaszorítása.

   

“A HRP Kezdeményezésben a Philips részvétele a vállalat szív- és érrendszeri képalkotás, az informatika, valamint a betegmegfigyelés területein elért vezető pozícióján alapul.  A biojelző jellemzésnek a kvantitatív képalkotással való összekapcsolásával a betegség olyan, még átfogóbb megismerésére törekszünk, amely segítségével – a még panaszmentes betegeknél is – a magas kockázatú plaque megjelenését megelőzően felismerjük a kockázatot, és ezáltal kezelni tudjuk.” nyilatkozta Diego Olego, a Philips Orvosi Műszerek divíziójának technológiai igazgatója.

 

A nyugati világban a magas kockázatú plaque-ot tartják a halálozások első számú okának. Korábban a magas vérkoleszterin szinttel rendelkező betegeknél a szív falában felgyülemlett koleszterin lerakodást hitték a szívrohamok okának. Úgy gondolták, hogy ezek a lerakodások vezettek a szívkoszorúér artériájának szűkületéhez, majd végső elzáródásához. A patológusok évtizedeken át arról számoltak be, hogy olyan betegek esetében, akik szívrohamban hunytak el csupán kismértékű lerakodás volt megfigyelhető és a szívkoszorúér artériájának szűkülete pedig sem volt jelen. Helyette egy gyorsan kialakuló vérrög keletkezett a megsérült paque-nál és elzárta az artériát.

   

Ennek a jelenségnek a magyarázatát vizsgálva a kutatók az elmúlt 5 év folyamán azt tapasztalták, hogy a szívkoszorúérben és a nyaki verőérben a koleszterin lerakodás úgyszintén gyulladást mutat. A gyulladt plaque bármikor hirtelen felszakadhat, és trombózishoz vezethet. Ezeket a plaque-okat magas kockázatúként jellemezhetjük. Egy ilyen magas kockázatú plaque felszakadása a szívkoszorúérben a véráramlás akadályozása nélkül, a magyarázata annak, hogy a szívrohamok 70-85%-a olyan embereknél fordul elő, akik feltételezhetően jó egészségi állapotúak és panaszmentesek voltak.

 

Valentin Fuster, M.D., Ph.D., a HRP Kezdeményezés Tudományos Tanácsadó Testületének elnöke megjegyezte:  “Az elvárások szerint a HRP Kezdeményezés jelentős mértékben hozzájárul majd ennek a gyakori állapotnak – mely rendkívül sok szenvedést, fogyatékosságot és halált okoz világszerte –  egy költséghatékony ellátási tervének kialakításához. A HRP Kezdeményezés a vonatkozó témák széles skáláját öleli fel a molekuláris jelzőktől kezdve az életmód beavatkozások szerepéig.”  Dr. Fuster egy vezető nemzetközi kardiológus, aki a Zena and Michael A. Weiner Szív – és érrendszeri Intézet valamint a Marie-Josee and Henry R. Kravis Szív- és Érrendszeri Egészségközpont igazgatójaként dolgozik és a Mount Sinai Heart igazgatói posztját is betölti a New York állambeli New York-ban.

 

Erling Falk, M.D., Ph.D., kiemelkedő szív- és érrendszeri patológus, aki a HRP Kezdeményezés Tudományos Tanácsadó Testület társelnöke, hozzátette:  “A HRP Kezdeményezés égisze alatt működő közös munka célja az ezzel a jelentős betegséggel kapcsolatos kutatás és fejlesztés előremozdítása, mely javítani fogja a komoly szív- és érrendszeri betegségek kockázatával együtt élő páciensek diagnosztizálását és kezelését.”  Dr. Falk szív- és érrendszeri patológus professzor az Aarhusi Egyetem kardiológia tanszékén Dániában.

 

A HRP Kezdeményezésnek összesen 30 millió USA dollár finanszírozásra van szüksége az elkövetkező négy  évben, összesen hat támogató vállalattól. Az AstraZeneca, a Merck & Co., valamint a Royal Philips Electronics az első három olyan vállalat, amelyik ígéretet tett a kezdeményezés szponzorálására. Az együttműködésbe bevonták a Humana-t, az Egyesült Államok egyik legnagyobb közgyógyellátó cégét is. Az egészségügyi ellátási folyamat valamennyi szereplőjének bevonása ebbe a kutatási kezdeményezésbe újdonságot jelent, és elengedhetetlen a végső siker szempontjából.  A Massachusetts állambeli Waltham városában található biotechnológiai kutatóvállalat, a BG Medicine koordinálja a projektet.

 

A HRP Kezdeményezést az egyes részvevő vállalatok képviselőit tömörítő Joint Steering Committee (Közös Vezetői Bizottság), valamint a Dr. Fuster és Dr. Falk irányította Scientific Program Board (Tudományos Programtanács) irányítja.

 

 

*Ellátási ciklus: Egészségügyi ellátási ciklus, mely azokat a kórházon belüli és kívüli technológiákat öleli fel, amelyek segítséget nyújtanak a betegségek megelőzésében, diagnosztizálásában, kezelésében és a betegmegfigyelésben.

 


©2004- Koninklijke Philips Electronics N.V. All rights reserved.