ArchiEchos Budapesten

november 17, 2006

Építészek és az építészettel kapcsolatban álló szakemberek (Archi) kölcsönhatása (Echos) – ez a célja az ArchiEchos elnevezésű eseménynek, melyet több európai főváros után a Philips – a Magyar Építész Kamarával és a Budapesti Műszaki Egyetem Építész Tanszékével karöltve - most Budapesten is bemutat. A rendezvény alapja egy előadás sorozat, melyen világhírű építészek ismertetik legsikeresebb projektjeiket a hazai építész társadalommal illetve szakemberekkel az építészet, a várostervezés, a városfejlesztés, az urbanisztika valamint a dizájn területéről. Az előadáson az egyes szakterületek egyetemi hallgatói is részt vesznek. A rendezvényen lehetőség lesz a modern építészet tendenciáinak nyílt megvitatására is az előadókkal.

 

A budapesti rendezvényen 2006. december 14-én, az ELTE Kongresszusi Központjában a holland Kas Oosterhuis (ONL BV) mutatkozik be „A nem-szabványos építészet erőteljes hatásai“ című előadásával.

 

Kas Oosterhuis és csapata egy nemzetközileg elismert stúdió, egyik kiemelkedő munkájuk az utrechti Cockpit épület, mely idén elnyerte a holland Funda Díjat. Az 57 éves építész 2000 óta a delfti egyetem professzoraként is tevékenykedik, de szoros szálak fűzik hazánkhoz is – csapata részt vesz többek között a Pesti déli rakpart rehabilitációs projektjében.

 

További információ és regisztráció a budapesti rendezvényre: www.archiechos.hu

 

Az ArchiEchos rendezvénysorozat magyarországi média partnere az Octogon.

 


©2004- Koninklijke Philips Electronics N.V. All rights reserved.