A Philips növelte zöld termékeiből származó bevételeit

március 1, 2010

A vállalat új célokat tűzött ki maga elé 2015-re a fenntarthatóság területén

  • A Philips teljes forgalmának 31 százaléka származott zöld termékeiből 2009-ben, így a vállalat a tervezettnél 3 évvel korábban érte el célkitűzését.
  • 2010-ben megvalósul a Philips másik célkitűzése is, melynek értelmében a vállalat  úgynevezett zöld innovációkba történt befektetései elérik az 1 milliárd eurót.
  • A vállalat bemutatja új, EcoVision5 programját, amelyben újabb ambíciózus fenntarthatósági célokat célokat jelöl meg 2015-ig, többek között, azt, hogy termékeivel és szolgáltatásaival 500 millió emberről gondoskodik.

Amszterdam, Hollandia  – Áttörést jelentő eredményről számolt be a mai napon a Royal Philips Electronics (NYSE: PHG, AEX: PHI) a 2007-ben útnak indított EcoVision4 programjával kapcsolatban, amely a zöld termékek forgalmának, a zöld innovatív befektetéseknek és a működtetés energiahatékonyság-növelésének területét öleli fel a vállalatnál.  A Philips jelentése szerint a 2009-es teljes forgalom 31 százaléka származott a vállalat zöld termékeinek* eladásából. Ezzel az eredménnyel a tervezetthez képest 3 évvel korábban sikerült elérni a program elé kitűzött célokat. A vállalat további emelkedésre számít ezen a téren, és reményeik szerint a zöld termékek forgalmának aránya 2015-re elérheti az 50 százalékos szintet.
2010-ben megvalósul a Philips egy másik célkitűzése is, melynek értelmében a vállalat  zöld innovációkba történt befektetései elérik az 1 milliárd eurót, illetve megfelelőnek látják a körülményeket ahhoz is, hogy elérjék a vállalat energiahatékony működtetése terén tervezett 25 százalékos növekedési szintet.

 

“Azzal, hogy az EcoVision4 által 2007-ben kitűzött célokat ilyen nagymértékben megelőztük bizonyítottuk azt, hogy a fenntarthatóság valóban lényeges hajtóeleme a Philips üzleti stratégiájának. Egészségügyi és well-being vállalatként a fenntarthatóság a “vérünkben van”. Úgy ítéljük meg, hogy ezen a területen nagyratörő megoldásokra van szükség, amelyeket mi a jövőben is elérendő célként határozunk meg a magunk számára.” jelentette ki Rudy Provoost, a Philips Fenntarthatósági Tanácsának elnöke, a Philips Világítástechnika szerktorának vezérigazgatója.

 

Az EcoVision5 program elindításával ismertette a Philips a 2015-re elérendő fenntarthatósági célkitűzéseit, melyek alapjai azok a globális trendek, amelyekre a vállalat termékeivel és szolgáltatásaival nyújt megoldásokat. Ezek az új célok a Philips fenntarthatósággal kapcsolatos tágabb szemléletmódját tükrözik, mely már messze meghaladja az ökológiai lábnyomot, és teljes mértékben összhangban áll a vállalat egészségügyi és „well-being” stratégiájával.

 

Ennek értelmében a  Philips arra törekszik, hogy 2015-re több mint 500 millió emberről közvetlenül gondoskodjon termékeivel és megoldásaival. Jó példa erre a MammoDiagnost DR berendezés, ami egy mobil mellrák-szűrő egység részeként segíti elő a Közel-Kelet távoli településein élő nők hozzáférését a megelőző ellátásokhoz.

 

A Philipsnél előirányozták azt is, hogy 2015-ig a vállalat 50 százalékkal javítja a teljes termékkínálat energiahatékonyságát. A világítás napjainkra a világ energiafogyasztásának 19 százalékát, azaz csaknem egyötöd részét jelenti. A LED technológiával kapcsolatban – amely hamarosan iparági normává válik – a Philips komoly tudással és képességekkel rendelkezik, így jelentősen tud majd hozzájárulni az energiatakarékosabb világítási rendszerek globális elterjedéséhez. A vállalat a világon elsőként vezette be például a napenergiával működő LED reflektorvilágítást Dél-Afrikában, amelynek köszönhetően  az emberek jóval napnyugta után is világíthatnak az elektromos infrastruktúra használata nélkül.

 

A Philips azt is tervezi, hogy 2015-ig megduplázza azoknak a termékeinek a begyűjtését és újrahasznosítását, amelyeknek már lejárt az élettartama. Ezzel együtt megkétszerezi az újrahasznosítható anyagok mennyiségét az általa előállított termékekben.
A szűkös alapanyagforrások, a begyűjtés és az újrahasznosítás törvényi szabályozásának hiánya a világ bizonyos országaiban, párosulva a feltörekvő gazdaságokban tapasztalható növekvő fogyasztói kereslettel, komoly ökológiai kockázatot jelentenek bolygónk számára. A Philips EcoDesign termékfejlesztési szemléletmódja olyan megoldásokat eredményez, mint például a Performer Energy Care porszívó, amely 60 százalékban újrahasznosított és biológiai alapú műanyagokból áll. A Philips szintén partner a begyűjtésről és újrahasznosításról szóló európai uniós törvények kidolgozásában. A 2008-ban elkezdett önkéntes begyűjtési és újrahasznosítási szolgáltatásait pedig kiterjesztette Indiában és Brazíliában, valamint 2009-ben elindította Argentínában is.

* A definíció szerint az a termék minősül zöld terméknek, amely egy vagy több zöld fókuszterületen (legalább 10%-kal) jobb pontarányt ér el, mint a versenytárs ennek megfelelő terméke vagy valamelyik előző Philips termék. A zöld fókuszterületek a következők: energiahatékonyság, csomagolás, veszélyes anyagok, súly, újrahasznosíthatóság, élettartam megbízhatóság. Ezen felül az úgynevezett életciklus szemlélettel meghatározzuk az adott termék általános fejlődését környezetvédelmi szempontból, kiszámolva annak környezetre gyakorolt hatását a teljes életciklus alatt,

További információ

Kovács Katalin

ügyfélkapcsolati igazgató
Café PR ügynökség
Tel:  +36 1 880 3081   
Fax:  +36 1 880 3010
Email:  kovacs.katalin@cafepr.hu

Megjegyzések az EcoVision4-ről

Miután a Philips teljesítette első három programját, amely magában foglalta a gyártás környezeti hatásait és termékek kifejlesztéseit, 2007-ben elindította az EcoVision4 programot az alábbi célkitűzésekkel a 2007-2012-ig tartó időszakra:

  • A vállalat teljes forgalmának 30 százaléka származzon a zöld termékekből.
    A Philips termékeivel járul hozzá az energiahatékonyság növeléséhez, valamint ösztönzi az embereket arra, hogy egyszerű változtatásokkal közösen jelentős eredmények érhetünk el.
  • Megkétszerezzük befektetéseinket a zöld innovációkba, amelyek értéke így eléri az 1 milliár eurót.
    A Philips miközben a termékfejlesztésre és a zöld technológiai megoldásokra összpontosít, odafigyel a termékei kémiai anyagtartalmának a csökkentésére, a begyűjthetőségre és az újrahasznosíthatóság jobb megtervezésére.
  • Az energiahatékony vállalati működés további 25%-kal való növelése.
    A Philips kiemelten kezeli az energiahatékonyságra és az ehhez kapcsolódó szén-dioxid kibocsátás csökkentésre irányuló erőfeszítéséket, mely törekvése a vállaton belüli fenntarhatóság legfőbb témája.


A Royal Philips Electronics

A hollandiai Royal Philips Electronics (NYSE: PHG, AEX: PHI) egy egészségügyi és well-being vállalat, amely az emberek életminőségének javítására összpontosít a legújabb innovációk időszerű alkalmazásával. A világ egyik vezető vállalataként az egészségügy, az életstílus és a világítástechnika területén, a Philips a technológiát és a designt ötvözi emberközpontú megoldásokba a fogyasztói igények és a “sense and simplicity” márkaígéret alapján. A hollandiai székhelyű Philips körülbelül 116.000 főt alkalmaz a világ több mint 60 országában. A 2009-ben 23 milliárd eurós forgalmat elérő cég piacvezető pozíciót tölt be a szív-, és az akut betegellátás, az otthoni egészségügy, az energiahatékony világítástechnikai megoldások és új alkalmazások, illetve a személyes jó közérzethez kapcsolódó életstílus termékek területén, melyen belül erős vezető pozícióval rendelkezik a síkképernyős televíziók, a férfi borotválkozás és szőrtelenítés, a hordozható szórakoztató elektronika illetve a szájápolás terén. A Philips hírei a www.philips.com/newscenter internetoldalon találhatóak meg.


 


©2004- Koninklijke Philips Electronics N.V. All rights reserved.